Szent Márton napi fényösvény

Beszámoló

2022.11.10-én harmadik alkalommal rendeztük meg Váchartyánban a Szent Márton Napi Fényösvényt. A Fabrika Alkotó Műhelybe járó gyerekek idén is sok lámpást készítettek erre az alkalomra, melyekkel a református templomtól a katolikus templomig vonultunk.

Ott meghallgattunk egy kis történetet Szent Mártonról.

Utána megnéztük a Pántlika Tehetséggondozó Műhely gyermekeinek műsorát.

Ihattunk eredeti szőlőlevet és teát. Kóstolhatunk 2 fajta helyi újbort Juhász István és Botos József felajánlásának köszönhetően. Idén is volt libazsíros kenyér és még libatepertő is. Természetesen a liba alakú sütik sem maradhattak el, köszönjük Mészáros-Klenk Mónikának!

Külön öröm volt számunkra megélni azt, hogy évről évre egyre több falubeli lakos érdeklődik, vesz részt kezdeményezéseinken.

A Szent Márton Napi Fényősvény keretein belül idén második alkalommal nyílt alkalma a megjelenteknek jelentkezni a Váchartyáni Adventi Ablak nevezetű programunkra. Ez az esemény Advent első napjától indul és karácsonykor fejeződik be. Az előzetesen feliratkozott helyi családok feldíszített ablakait lehet majd megtekinteni, minden nap egyet, melyről fotót is küldenek.  A kép a Váchartyánban lakom, illetve az Euniors ISE facebook oldalán jelentik majd meg.

Ezzel a programunkkal is az összetartozást szeretnénk erősíteni falunk lakosaiban a várakozás és az örömszerzés mellett.

Köszönjük mindenkinek, aki segített, fellépett, illetve eljött, hogy együtt ünnepeljünk!

Képek a galériában >>

Hírek

Rajzpályázat - Eredmények

2023/04/30

Magyar zászló és címer napja Tovább

Nyár Táborok

2023/04/03

3 hét - 3 téma Tovább

Székely szabadság napja

2023/03/03

2023. március 10. Tovább

Petőfi Sándor 200

2023/01/31

beszámoló Tovább

Tesco zseton gyűjtés

2023/01/16

január 16 - február 12. Tovább

Csomagolj velünk!

2022/12/08

december 11. 16.00 Tovább

Szívek Fája

2022/11/16

Adománygyűjtés rászoruló gyermekeknek Tovább

Adventi Ablak

2022/11/15

Jelentkezz Te is! Tovább

Utazás Lengyelországba

2022/11/02

Beszámoló Tovább

Népmesefesztivál

2022/10/01

2022.09.26-30 Tovább

Népdalverseny - beszámoló

2022/09/30

2022. szeptember 28. Tovább

Pántlika fellépés

2022/09/07

Szüreti mulatság Tovább

Nyári Táborok

2022/08/08

beszámoló Tovább

A víz kincs

2022/06/16

Tanulmányi verseny Tovább

Gyereknap - május 28.

2022/05/31

Falunk mestereivel és Falu Olimpiával - Beszámoló Tovább

Magyar Hősök Emlékünnepe

2022/05/24

megemlékezés Tovább

Falu Olimpia

2022/05/17

A gyereknapon Tovább

Anyák napi készülődés

2022/05/02

beszámoló Tovább

Húsvéti készülődés

2022/04/11

Beszámoló Tovább

Tatami avató

2022/03/14

Beszámoló Tovább

Székely Szabadság Napja

2022/03/07

március 10. 18.00 Tovább

Szívek Fája

2022/03/01

Menekülő embertársaink megsegítésére Tovább

Magyar Kultúra Napja

2022/01/31

... beszámoló Tovább

Angyalbatyu

2021/11/16

144 csomag készült a rászorulóknak! Tovább

Márton napi fényösvény

2021/11/12

beszámoló Tovább

Családi tökfaragás

2021/10/27

október 26. Tovább

Európai Sporthét

2021/09/14

Töltődj fel sporttal! Tovább

Támogatók

              


        


EUNIORS IFJÚSÁGI ÉS SPORTEGYESÜLET
2164 Váchartyán, Fő út 44.
Adószám: 18131158-1-13
Erste Bank 11600006-00000000-28081119

KAPCSOLAT
+36 20 913 0436
tonkdori(kukac)gmail.com
euniors.hu